-Menj, és pihend ki magad, holnap hosszú és fárasztó napunk lesz.- mondta neki.

Hápogva nézett az elhaladó dobos után, majd a még mindig vihogó párosra. Miután Miku kihápogta magát, elkezdett ő is pakolászni, mikor azon vette magát, hogy már egyedül van a teremben. A többiek pedig megint egy jót hógolyóztak a parkban. Majd Teruki ismételten haza kísérte a gitárost, Yuuki evetett egy sort, majd mindannyian hulla fáradtan mentek haza, és otthon rogytak le az ágyukba. Másnap délután a kis csapat nagyobbik része, (Miku, Yuuki, Teruki, és Takuya) a stúdióban összerakosgatták a kirakósuk darabkáit, és várták meg Bou-t, aki mosolyogva üdvözölte őket.

-Sziasztok, és Boldog karácsonyt!- mosolygott a srácokra.

-Boldog Karácsonyt!- mosolyogtak a többiek, majd arrébb másztak, hogy Bou is elférjen.
-Akkor úgy lenne minden, ahogy meg beszéltük.- mondta Teruki.

-Nekem jó...de neki elmondtátok?- kérdezte kicsit zavartan, és a szoknyája szélét kezdte el gyűrögetni.

-Nem, te vagy a meglepi.- mosolygott Miku.

A szőke teljesen elvörösödött. -Értem, és ti hol lesztek?

-A közelben, nyugi. Mindent megszerveztünk már.- mosolygott Teruki.

-Értem és...mi van, ha nem úgy fog elsülni, ahogy gondoltátok?
-Basszus, látod a hülye negatív kisugárzásod Teruki!- vágta fejbe Miku a dobost.

-Minden jól fog elsülni. Mert hiányzol neki.- mondta halkan Takuya.

-Hogy én?- kerekedet el a szeme a szőkének.

-Nem, a nagymuterom!- mondta hirtelen Yuuki.

Az ex-gitáros, ezen hangosan elkezdett nevetni, oly' annyira, hogy még a könnye is kicsordult.

-Na de komolyan, hiányzol neki...- mondta Teruki, és lefogta Miku-t.

-abba hagyta a nevetést és komolyan nézet a dobosra.- majd elmosolyodott.- Ennek örülök, ti is hiányoztok.. és hánykor kell találkoznunk?

-Most mennyi van?- kérdezte Miku.

-Hát, olyan 11 lehet.
-Pontosítok. 11:59 van.- mondta Yuuki, majd elnevette magát.

-Hűha, ideje lenne indulni...- mondta Teruki, majd megsiettette a társaságot.

-És tulajdonképp, hova is megyünk?
-Egy aranyos kis teaházba...- mondta Miku, majd felsegítette Bou-ra a kabátját.

-Helyesbítek egy kávéházba mentek.- mosolygott Teruki.
-Azt a pontos mindened!- morogta az énekes.

Elindultak kocsival, még útközben átbeszélték a dolgokat, mikor végül megérkeztek. Kiszálltak, majd Bou-t beküldték az épületbe. A szőke azonnal keresni kezdte a szemével a basszerost. Meg is találta, egy eldugott kis sarokban ült, és nézett ki az ablakon.

Vett egy mély levegőt, majd odasétált az asztalhoz, de Kanon továbbra is csak nézett ki az ablakon.

-Szabad ez a hely?- kérdezte meg halkan.
-A barátaimat várom...- mondta halkan fekete.

-És én már nem vagyok az?- kérdezte mosolyogva.

Kanon a hang felé kapta a fejét, majd felnézett a hang gazdájára.

-Bou?- kérdezte halkan, és nézett kerek ijedt szemekkel.
-Igen?- mosolygott továbbra is.
A basszeros szó nélkül nézett a másikra, majd kis idő után fel eszmélt.

-Ne haragudj, mit is kérdeztél?

-Azt, hogy leülhetek e.- nevetett.
-Persze. Csak, tessék.- mosolygott zavartan.

Bou leült Kanon-nal szembe és levette magáról a kabátot. Hosszú kínos csend állt be kettőjük között, amit a pincér zavart meg, mikor hozta az étlapot.
-Öm, köszönjük.- biccentett a fekete hajú, majd mikor a pincér elment, Bou-ra nézett.- Hogy vagy, mostanában?

-Hát az elején nehéz volt, de most már jól vagyok.- mosolygott vidáman a feketére.
-Örülök neked, úgy értem neki.- hajtotta le a fejét.

-Én is örülök neki, hogy találkoztunk.

-És... Most hol dolgozol?- kapta fel a fejét.

-Egy lemezboltban.