-Látom, a zenénél maradtál.- mosolygott.

-Igen, nem tudok tőle elszakadni.
-Érthető... Mit rendeljünk?

-Eper torta?- kérdezte kissé elpirulva.

-Ahhoz van kedved?- kérdezte, és elmosolyodott Bou kipirult arcán. Most jutott eszébe, hogy mennyire hiányzott már neki, az, hogy láthassa ezt az arcot, a mosolyt, és a nevetését.

-Ha már Karácsony van.- mondta zavartan, és elbújt az étlap mögé, hogy Kanon ne lássa kipirult arcát.

-Legyen.- mondta, majd hívta a pincért, és rendelt. Viszont, mikor a pincér elment vitte az étlapokat is.

Szegény srác most ott ült, volt csapattársával teljesen vörös fejjel, és még el sem tudta takarni.

-Zavarban vagy?- fogta meg a basszeros Bou kezét.

-N..nem..- dadogta.

-Dehogy...- mosolygott, majd megszorította a kezét.- Hiányoztál.

Bou meglepődve nézett a másik szomorkás szemébe, majd megszorította a kezét, és úgy válaszolt. -Te is.
-A viselkedésemmel Miku-ék agyára mentem, mióta elmentél.- sütötte le a szemeit.

-Miért mi történt?- kérdezte egy kis ijedséggel, és talán aggódással a hangjába.

-Semmi, hagyjuk, nem fontos. Hülye vagyok, hogy azóta, nem hívtalak.

-Ne mondj ilyet... De tényleg, mi történt, hogy ennyire magad alatt voltál?
-Elmentél...- engedte el Bou kezét.

-De most itt vagyok..- kapott a másik keze után.
-Hai, de meddig?- szorította meg Bou kezét.

-Ameddig szeretnéd..- mosolygott Kanon-ra és meghozták a rendelésük. A pincér boldogan nézett a két srácra.- Ez a kisasszonyé.-tette le Bou elé a tortáét és a kért italt. –Ez, pedig az úré.

Kanon nyelt egyet, majd szorította Bou kezén.

-Ő fiú.- nézett szúrós szemmel a férfira.
Szegény pincér teljesen ledöbbenve kért bocsánatot, és hagyta ott, gyorsan a srácokat.
-Gomenasai.- mondta halkan Kanon a szőkének.

-Miért kérsz bocsánatot?- értetlenkedett.
-Hogy, így... Hogy ilyen figyelmetlenek az emberek, mint az a pincér előbb... Gomen. Téged senki ne nézzen lánynak...- hajtotta le a fejét.

-Jaj, ne butáskodj, én már rég megszoktam...- mosolygott és felvette a csészéjét, majd belekortyolt a tartalmába.

-Pedig nem kéne megszoknod...- nyúlt hozzá az eper tortához, ami előtte volt, de csak piszkálta a villával.

A másik észre vette, így hát lerakta a csészét, és felvette a villáját. Leszedett az epret a torta szelet tetejéről és a villájára szúrta, de nem ette meg, helyette áthajolt az asztalon és Kanon szájához tartotta.- Mond, hogy: ÁÁ.- mosolygott.

Kanon meglepetten emelte fel a fejét, majd elmosolyodott.

-Á!- nyitotta ki a száját.
A szőke belenyomta a másik szájába az epret és mosolyogva figyelte tovább a másikat.

-Hát... Nekem nincs eprem, az valahogy nekem nem jutott...- nézett le a fekete az ő szelet tortájára, majd ujjával levett egy kis tejszínhabot a sütemény tetejéről, és Bou felé nyújtotta.

A volt tag teljesen elvörösödött, de azért lenyalta a basszista ujjáról a krémes édességet.

-Egyébként, hogy kerültél ide?- kérdezte meg halkan a basszista.

-Én vagyok az ajándék.
-Huh?- esett le az álla.- Én nem hiszek a Jézuskában, ha e fajta viccet űzöl belőlem, 2 évesen anyámékat lebuktattam...- nevetgélt.

-Komolyan mondtam, én vagyok a te karácsonyi ajándékod.- a mondat végére szegény egy kicsit elpirult, mert észre vette Mikuékat, akik kamerával figyelték őket.

-Yuuki, a zene...- suttogta Teruki, majd a billentyűs leadta a cd-t a pincérnek, aki azonnal le is játszotta azt. Így már a kávézóban a Maple Gunman szólt.

Kanon elmosolyodott, majd felkelt az asztaltól, és odaállt Bou elé

-Miku-ék szervezték, igaz?- guggolt le elé.

-Mit?- kerekedtek el a szemei.